Ennek a meghatalmazásnak az átadása Thangtong Gyalpótól, a nagy mahasziddhától és hídépítőtől ered, akit kortársai magának Csenrézignek tartottak, emberi alakban. A gyakorlat, amelyet lejegyzett – A lények messzemenő javára, Teret áthatóan (Drova Künkjab) –, nem közönséges szerző műve: ahogyan a XV. Karmapa, Khakhjab Dordzse egyértelműen kimondja, magának Csenrézignek a szerzeménye, aki Thangtong Gyalpo alakját öltve jött el a lények megsegítésére. Tőle megszakítatlan láncolatban szállt tovább az átadás a Karma Kagyü vonalán – amelynek vonaltartói, a Karmapák maguk is Csenrézig kisugárzásai –, egészen Őeminenciájáig, a IV. Jamgon Kongtrul Rinpocheig.

A Nemes Csenrézig

Csenrézig az Együttérzés Buddhája, aki az összes buddha tökéletes együttérzésének megnyilvánult kifejeződéseként jelent. Valamennyi Győzedelmes közül az ő megvilágosodott szándéka és megvilágosodott tevékenysége a legkiválóbb: ahelyett, hogy a meditatív elmélyülés békéjében időzne, szüntelenül – a múltban, a jelenben és a jövőben – azon munkálkodik, hogy a hat létforma lényeit vezesse mindaddig, amíg a szamszára ki nem ürül. Benne minden buddha és bódhiszattva törekvése egyetlen egyesített lényegbe sűrűsödik, és együttérző tetteik mindegyike a maga sajátos módján fejeződik ki lényében. Ahogyan Buddha Sákjamuni megjövendölte, Tibet lett az ő különleges működési területe, ahol királyként és miniszterként, fordítóként és tudósként, megvalósítóként és egyszerű gyermekként egyaránt megjelent. Áldásának ereje akkora, hogy ott kisgyermekek úgy mondták ki a hat szótagot, hogy soha senki nem tanította nekik.

Hat szótagja, az OM MANI PEME HUNG, messze és széles körben oszlatja el a szenvedést. Minden egyes szótag a hat tökéletesség egyikének lényege, mindegyik a hat bölcsesség egyikének ragyogása, és mindegyik a hat létforma egyikét éri el, hogy megtisztítsa az ott élő lényeket létformájuk sajátos gyötrelmeitől.

A gyakorlás eredménye

A meghatalmazás megérleli a gyakorlót egy olyan gyakorlatra, amelynek gyümölcse a hétköznapi tapasztalás teljes átfordulása. Minden, ami megjelenik – föld, szikla és hegy, a saját test és mások teste –, a Nagy Együttérző formájaként mutatkozik meg. Minden hang, legyen az beszéd vagy a világ zaja, a hat szótag zengéseként szólal meg. Minden gondolat a tudatosság-üresség mesterkéletlen tágassága: magának a Nemes Csenrézignek a tudata. A világ, amelyben élünk, többé nem közönséges hely, hanem Dévacsen, a Határtalan Öröm Birodalma. A gyakorlat elvezet Csenrézig állapotához, és azzal együtt ahhoz az erőhöz, amellyel kivétel nélkül minden lényt ugyanebbe az állapotba lehet segíteni.

A XV. Karmapa, Khakhjab Dordzse

A kézikönyvet, amelyre e gyakorlatban támaszkodunk – Szakadatlan eső a lények javára –, a XV. Gyalva Karmapa, Khakhjab Dordzse (1870–1921) írta, kora egyik nagy mestere és vonaltartója, akinek tanítványai a Karma Kagyüt átvitték a huszadik századba. Amikor egy elkötelezett gyakorló és édesanyja ismételten arra kérték, hogy készítsen egy ilyen szöveget, a meditáció és a recitáció egészét néhány világos oldalba sűrítette, ügyelve arra – amint maga írja –, hogy egy egyszerű világi ember is könnyen megérthesse. Beteg öreg koldusként írta alá, aki e hanyatló korban csupán bódhiszattvának tetteti magát. Ez a kettősség – az anyag teljes birtoklása és az önérdek teljes hiánya – önmagában is tanítás, és az ő hangja vezeti mindazokat, akik ma nekilátnak ennek a gyakorlatnak.