Sakyamuni Buddha története

Buddha (tib. Szangye) elsősorban Sakjamuni Buddhára, Gautama Siddhartha indiai hercegre utal, aki a VI. Században 2500 évvel ezelőtt elérte a megvilágosodást és aki tudását átadva, Ázsia egész területén, így mint vallásalapítót tartanak elsősorban számon. A szó azonban ennél sokkal mélyebb jelentéssel bír, így nemcsak utal valakire, aki tudatlanságából felébredve, megnyílt a mindent átható bölcsességre, hanem egyben véget vetve a szenvedésnek elérte és megvalósította a tartós és állandó boldogságot és békét.

Buddha élete: Sakjamuni Buddha a Himalája déli előhegységeiben a Sákja nemzetség sarjaként született Kapilavasztuban, a mai nepáli határnál fekvő Lumbini közelében, innen nevének eredete is. Apja a nemzetség királya hatalmas palotát építetett és feleségével Majadévivel hihetetlen pompában éltek és uralkodtak békében és boldogságban. Házasságuk két évtizedig gyermektelen maradt, ám a királyné egyik éjjel egy különös álmot látott, amiben egy Bodhiszattva fehér elefánt képében belépve az aranypalotába, behatolt a királyné méhébe, aki így egy éjszaka alatt áldott állapotba került. A királynő 10 hónapig hordozta méhében a bodhiszattvát, majd mikor terhességének végéhez közeledett, szülei házába indult. Az odafele vezető úton a Lubini-ligetben, a szálfaerdő közelében csodák közepette világra hozta dicsőséges fiát, akit Sziddhártának, a Minden kívánságot beteljesítőnek nevezett el.

A közeli hegyekben élő remete felfigyelt a király gyermekére, és megpillantván a következő szavakat mondta: “Ez a gyermek, ha otthonában marad, világhódító császár lesz belőle, ha elhagyja otthonát és a belső ösvényre tér, világot megvilágosító Buddha lesz.” A herceg rangjának megfelelő fejedelmi jólétben nevelkedett, de apja aggódva a remete jóslata miatt mindent megtett, hogy fiát boldognak lássa. Később Sziddhárta megnősült és belemerülve a zene, tánc és egyéb érzéki örömök élvezetébe még 10 évig élt a királyi palota falai közt jólétben.

Fia, Rahula megszületésekor 29 évében járt, amikorra már végképp kiábrándulva az udvari élet hívságaitól egyik éjjel kedvenc lova kíséretében elhagyta fényűző életét és kolduló remeteként vándorolni kezdett. Hiába kereste a megváltáshoz vezető utat, csalódva tanítóiban az aszketikus életet választva próbált rálelni a belső ösvényre. A hat évig tartó remeteség azonban nem hozta meg számára a várt eredményt, így feladva önsanyarató életmódját, megfürdött a folyóban majd ételt és italt fogadott el a közeli faluban élő lánytól Szudzsatától. 5 másik társa, akik követték őt, elfordultak tőle, lévén visszaesett a világi életbe, így a herceg ezután egyedül folytatta útkeresését. Vándorlása során elérkezett arra a helyre, amelyet ma Bodhgájának neveznek és egy kis folyó melletti fügefa alá ülve elhatározta, hogy addig marad az elmélyülés állapotában, amíg meg nem leli a megvilágosodáshoz vezető utat. A következő hajnalban életének 35. évében tökéletesen megszabadult a tudatát elhomályosító zavarok minden fátylától, és elérte a tökéletes buddhaság állapotát.

A Tathagata megvilágosodása után azonban nem osztotta meg azonnal tudását, de Bráhma, és egyéb más istenségek kérésére tanítani kezdett. Négy héttel később Benáresz közelében, Szarnathba érkezett, ahol aszkéta éveiben megismert öt társának, megforgatva a Tan Kerekét adta első tanítását a Négy Nemes Igazságról. Sakjamuninak ezt követően számos tanítványa lett, és a következő negyvenöt évben hosszú vándorutakon tanított szerte az indiai szubkontinensen, valamint Közép-Ázsia országaiban. 80 éves korában útja alatt kapott betegsége miatt Kusinagarban távozott a földi világból.