A végtelen bölcsességű Jamyang Khyentse Wangpo gurujógája, az Örömfelhő

Tanítás a mindennapi meditációhoz

Menedékvétellel kezdünk. A szöveg szerint: “Mostantól a megvilágosodásig a lámában, aki a három ékkő megtestesülése, én és minden érző lény menedéket veszünk.” Mostantól, vagyis ettől a pillanattól kezdve folyamatosan, mindvégig. A “megvilágosodásig” a mahajána menedékvételre vonatkozik: menedéket veszünk, míg el nem érjük a megvilágosodást. A “láma, aki a három ékkő megtestesülése” arra utal, hogy a láma teste az árja szanghát, az ürességet megvalósítottak nemes közösségét fejezi ki, beszéde a dharma, tudata pedig a valódi Buddha-menedék. Vagyis menedéket veszünk a lámában, aki megtestesíti a menedék három forrását. ” Én és minden érző lény menedéket veszünk” a mahajána menedék megismétlése, tehát mindaddig oltalomért fordulunk, míg minden érző lény el nem éri a megvilágosodást.

A következő sor: ” Kifejlesztjük az igyekvő és cselekvő megvilágosult tudatot ( bodhicsitta ).” A megvilágosodás elérésének vágya minden érző lény javára, s annak alkalmazása jelentik a gyakorlás kezdetét, vagyis jelen esetben megkezdjük a Mandzsushritól elválaszthatatlan Láma Dzsamjang Khjence Vangpo Rinpocse gurujógájának speciális gyakorlatát. Ebben az összefüggésben mondjuk az ébredés szellemének felkeltésekor, hogy el akarjuk érni a megvilágosodást. E tevékenységek során ténylegesen részt veszünk a gurujóga gyakorlatában. A négy sorból álló első versszak magában foglalja mind a menedékvételt, mind a bodhicsitta felkeltését.

A következő sorok a négy mérhetetlen gyarapítására utalnak. ” Legyen minden lény boldog”, ez a korlátlan szeretet, illetve “a szenvedéstől szabad”, ez pedig a korlátlan együttérzés.

A “boldogságtól elválaszthatatlan fejezi ki a korlátlan örömöt, míg a “kiegyensúlyozott állapotban maradjanak” a korlátlan egyenlőséget. Minden lény legyen boldog, tehát mindenki alapozza meg a boldogságot és annak okait, vagyis erényesen éljen. Ez a szeretet. Legyenek mentesek a szenvedéstől és a szenvedés okaitól, ami az ilúzió – ez az együttérzés. Soha ne váljanak el az üdvösségtől és boldogságtól – ez a mások boldogsága miatti örvendezés, öröm. Érjék el az egyenlőség állapotát – annak a figyelmen kívül hagyására vonatkozik, hogy egyes emberek távolabb, míg mások közelebb állnak hozzánk, egyesekhez kötődünk, míg mások iránt ellenszenvet táplálunk, azaz valósítsuk meg az egyenlőság állapotát. Ez a négy mérhetetlen.

A következő sor a mantra, OM SZOBHAVA SUDDHA SZARVA DHARMA SZOBHAVA SUDDHO HANG, a mantra, mely mindent megtisztít, ürességgé változtat. A tudat természetére utal, ami megragadja a dolgokat, ám eredendően ez is, az is üres. Tehát a megtisztulás lényege, hogy minden az üresség állapotába kerüljön, ahol – akár a vízből hirtelen előbukkanó hal – az együttérzés gondolata keletkezik.

A következő sorok szerint: ” Minden dharma természete a fogalmaktól mentes üresség, ebből a végtelenségből jelenik meg a DHI, az együttérző tudatosság megtestesülése.” Vagyis megtisztulva mindennek az üresség állapotába kell kerülnie, oda, ahol már semmi sincs tárgyiasítva, sem a tudatosság alanya, sem pedig maga a tudatosság, s ahonnan az együttérző tudatosság megtestesüléseként a DHI szótag ered. Ez a dharmakája. Ezt szimbolizálja a DHI, Mandzsusri magszótagja. Vagyis ez az üresség és az együttérzés egysége, ami a DHI szótag alakjában jelenik meg.

A következő sorból megtudjuk, hogy fény árad a szótagból, majd – a két szándékot beteljesítve – visszaolvad oda. Ami arra utal, hogy a fény kétszer távozik. Ötszínű, ahol a vörös, a sárga és a narancs dominál. Először azért árad ki a fény, hogy felajánlásokat tegyen minden buddhának és a nemes közösségnek. Képzeljük el a fénysugarakat, amint vizet, virágokat, füstölőt, vajmécsest, s hasonlókat ajánlanak fel. A test, beszéd és tudat felajánlásával megörvendeztetve a buddhákat, visszatérnek azok áldásával és ösztönzésével. Majd a fény másodszor is távozik, ezúttal a hat birodalom összes érző lényéhez, enyhítve szenvedésüket. Eljut a pokollakókhoz, csillapítva a forróságot és a hideget. Azután az éhes szellemekhez, csökkentve az éhséget és a szomjat. Az állatoknál az ostobaságot mérsékeli, az emberek világában a szenvedés legkülönbözőbb fajtáit enyhíti. A félisteneknél az irigységet és a viszályt, az istenek birodalmában az alacsonyabb létformákba hullás kínját csillapítja. Ezek után ismét visszatér, magával hozva valamennyi kvalitást. Így teljesíti be a kétféle vágyat, tehát az egyénét is, másokét is.

Miután a fény másodszor is összegyűlik benne, a DHI szótag átalakul, és átalakítja az előttünk lévő mentális teret velünk együtt, kik megszokott formánkban vagyunk jelen. Vizualizáljunk karnyújtásnyira magunk előtt szemmagasságban egy trónt, egy drága ékkövekkel díszített oroszlántrónust. A nyolc oroszlán – minden oldalon és minden sarkon egy – a bátorságot szimbolizálja. A régi időkben a királyoknak volt hasonló trónjuk, azt jelképezve, hogy sem a szamszárától sem más ellenségtől nem félnek. A drágakövekkel ékített trónuson lévő hatalmas lila lótusz annak szimbóluma, hogy bár a szamszárából kerül ki valaki, mégis mentes annak szennyeződéseitől, illúzuióitól. A lótusz feletti holdkorong az osztatlan bodhicsittát jelzi.

Vizualizáljuk ezek tetjén gyökérlámánkat Jamyang Khyentse Wangpo Rinpocheként, aki minden menedék megtestesítője. E kifejezés (általános tanítások alapján) arra utal, hogy a láma a három menedékforrást testesíti meg, vagyis a buddhát, a dharmát és a szanghát. Tantrikus nézőpontból pedig a lámát, a jidamot, azaz meditációs istenséget és a dákinit. Tehát a láma mindezek megtestesülése. Szerzetes alakjában jelenik meg, három különféle szerzetesi köpenyt viselve. ” Lábát vadzsra helyzetben tartva”, két kezében jogar és csengő. Ez az ügyes módszerek és a bölcsesség elválaszthatatlanságát jelenti. Utal továbbá a mentális kiegyensúlyozottság és a teljes tisztánlátás, továbbá az igazság relatív és végső szintjei, valamint a mindentudás és a szeretetteljes együttérzés elválaszthatatlanságára is. Jobb keze a térdén nyugszik, dodzsét és lótusz-szárat tartva. A növény felett, bal vállánál a bölcsesség kardját emeli magasba, jelezve, hogy a láma Manjushri egyik inkarnációja.

Fején vörös, hegyes végű pandita süveg, szíve közepén Mandzsusri. A képeken Mandzsusri a Láma felett van, de ha meditálunk, a szívébe képzeljük, mely végtelen, mint az óceán. Amikor istenségeket vizualizálunk, ne szilárd, merev formában képzeljük el őket, hanem fényként vagy tükörképhez hasonlóan.

Kifelejtettem, hogy a Lámát a test valamennyi tökéletessége díszíti, melyek megpillantása gyönyörrel és boldogsággal jár mindenki számára. Ilyen tehát egy Láma alakja.

Vagyis úgy kell a Lámát szívében Mandzsusrival elképzelnünk, mint egy tükörképet, vagy áttetszőnek, akár a tiszta fény. Úgy gondoljunk a Láma testére, mely elválaszthatatlan a tisztaságtól és az ürességtől. Beszédére, mint visszaverődéstől és ürességtől elválaszthatatlan hangra, és tudatára, mint a tökéletes boldogságtól és ürességtől elválaszthatatlanra.

“Szivárvány” –  szó szerint fénysátor övezi Mandzsusrit aki Jamyang Khyentse Rinpoche szívében jelenik meg. Azaz a fény ötszínű szivárványként veszi körül. Annak belsejében, holdkorongon, narancsszínű MUM szótag, Mandzsusri magszótagja.

A szótag Mandzsusrivá, sáfrányszínű ifjúvá változik, kinek teste akár egy tizenhat évesé. Nincsenek ráncai, kortalan, teste fiatal és gyönyörű, haját – az öt Buddha családot jelképezve – öt fonatba fonva viseli fejtetőjén. Minden fonatot utpal lótusz díszít. Jobb kezével kardot emel feje fölé, mely az eredendő és a megkülönböztető bölcsesség kardja, s mely elvág mindenfajta tudatlanságot, illúziót és tévképzetet. Bal kezében, szívénél lótusz-szárat tart. Maga a virág bal vállánál van, s rajta a Pradzsnaparamita szövege, a tökéletes bölcsességé, az üresség megkülönböztető tudásáé.

Ez azt mutatja, hogy a tökéletes tudás, a Pradzsnaparamita olyasmi, ami mindent áthat. Magán viseli a Buddha összes kisebb és nagyobb jelét összesen száztizenkettőt. Keresztbe tett lábakkal vadzsra helyzetben ül. A szambógakája, a gyönyörtest minden dísze ékesíti. Ez a rajta lévő selyemöltözet öt, és az ékkő-díszek nyolc fajtájára vonatkozik. Az alsó ruházatra a nyaka körüli selymekre, valamint az olyan ékszerekre, mint a korona, karkötő, fülbevaló, nyaklánc stb. Tehát csodálatosan néz ki.

Hatalmas szeretettel és együttérzéssel vigyáz gyermekeire. Attól fogva, hogy a Láma és Mandzsusri elválaszthatatlanok, ez ez mindkettőjüktől árad. Nagy szeretettel és együttérzéssel tekintenek ránk, kedvenc fiúkra, legkedvesebb gyermekükre. Úgy gondoljunk erre, mint a bölcsesség és szeretet elválaszthatatlanságára. Tehát a nagy együttérző szeretet eljut a Lámától és a jidamól hozzánk, gyermekeikhez.

A láma körül, ki elválaszthatatlan Mandzsusritól, alakok egybefüggő felhője látszik, a menedék három drágasága: Buddha, dharma  és szangha, valamint a három gyökér: lámák, meditációs istenségek és dákinik közössége. Felhőszerű elrendezésben ülnek,  a nemes gyülekezet, a három drágaság, vagyis menedékforrás és a három gyökér.

 

Az elválaszthatatlan Láma és Mandzsusri testének három pontját három szótag jelöli. Homlokukon fehér OM szótag, torkuknál vörös AH, szívüknél kék HUNG. Mindháromból fény árad, ugyanolyan színű, mint a szótag. Homlokukból fehér, torkukból vörös, szívükből pedig kék színű fénysugár.

A szótagokból kiáradó fény belénk olvad a megfelelő helyeken, megtisztítva bennünket minden létező akadálytól. A fehér OM szótag fehér fénye homlokunkba olvad, és a test szennyeződéseitől tisztít meg. A vörös AH szótagból érkező vörös fény a torkunkba olvad, megtisztítva beszédünk szennyeződéseit. A kék HUNG szótagból jövő kék fény a szívünkbe olvad, és a tudat elhomályosulásait tisztítja meg. Mindez egyszerre érkezik, mindenkit áldásban részesítve ezáltal.

Úgy kell ezt elképzelnünk, hogy e fények megtisztítják a test, a beszéd és a tudat valamennyi szennyeződését, és ugyanakkor a négy meghatalmazásban vagy beavatásban is részesítenek minket, ezek a váza beavatás, a titkos beavatás, a megkülönböztető tudás vagy bölcsesség beavatás, valamint az eredendő tudás beavatás. Meghatalmazást kaptunk, hogy megvalósíthassuk Buddha négy testét, így a dharmakáját, avagy igazságtestet, és a szabhavikáját, vagyis a lényegtestet. Így részesülünk a négy beavatásban.

Azt mondják, a négy beavatásban részesülni szerencsés dolog, jó szerencsét teremt. Ezután ismét kéréssel fordulunk a Mandzsusritól elválaszthatatlan Lámához, és ezúttal testük öt pontjából az eredendő tudás öt fénysugara árad felénk. Homlokukból fehér, torkukból vörös, a szívükből kék, a köldökükből sárga, és a nemi szervük titkos pontjából zöld fény. A sugarak az öt megegyező helyre érkeznek, azonban nemcsak hozzánk, hanem minden érző lény öt csakrájához. Megtisztítanak minden illóziótól, zavarodottságtól, helytelen nézettől és vágytól, a dolgok igaz természete pedig lényegénél fogva megvalósul. Mindez az üresség szférájává tisztul.

Az öt különböző színű fénysugár az eredendő bölcsesség öt fajtáját is megtestesíti: a tükörszerű bölcsességet, az egyenlőség bölcsességét, valamint a mindent beteljesítő eredendő bölcsességet. Ezek mindegyikének megfeleltethető egy az öt zavaros érzelem közül, melyek a nemtudás, a vágy, a gyűlölet, a büszkeség és az irigység.

Amikor az eredendő bölcsesség különböző típusainak fénysugarai belénk olvadnak, éreznünk kell, ahogy az illúzió öt fajtája letisztul bennünk, hogy ürességgé és az eredendő tudás öt megfelelő fajtájává válnak. Ily módon megtisztulunk, és az öt méreg a valóság igaz természetének eredeti, nem teremtett és hamisítatlan állapotában marad. Ne keverjük össze őket a szélsőségek valamelyikével, a három idő reményeivel, elvárásaival vagy aggodalmaival.

Az elme természetesen tiszta állapotában kell időznünk, vagyis egyhegyűen ülve, összeszedetten, mindennemű szétszórtság nélkül. Így, azaz kihegyezett testtel, beszéddel és tudattal recitáljuk a mantrát: OM AH GURU MANDZSUGOSHA SZARVA SZIDDHI HUNG. Testünk az egyhegyűség állapotában a vadzsra-helyzetet, a jellegzetes meditációs pózt jelenti; beszédünk egyhegyűsége a mantra recitálására, tudatunké az elme eredendő, természetes állapotára vonatkozik.

A mantrát recitálva maradjunk ebben az állapotban, amíg csak lehet, testünkkel istenségként, beszédünkkel mantraként, tudatunkkal pedig egyhegyű összeszedettségben. Folytassuk a recitálást, ami kifejezi, hogy a Mandzsusritól elválaszthatatlan Láma az üresség megkülönböztető bölcsességének és eredeti tudásának, az ego nélküli eredendő bölcsességnek kardját forgatja. E kard átvágja a nemtudás és a helytelen nézetek hálóját. Ez arra utal, hogy a bölcsesség e két típusának – a megkülönböztető és az eredendő bölcsességnek – kardja, melyet Láma Mandzsugosha tart, az üresség megértését fejezi ki, vagyis azt, hogy a tudat alanya és tárgya, illetve a tudat maga öntermészet nélküli. Egy hálóhoz hasonlóan, melyben a hal vergődik, tartanak fogva bennünket a kedvezőtlen körülmények és tudatlanságunk, s ez köt minket a szenvedés különböző fajtáihoz, a szamszarához. A bölcsesség kardja e hálót hasítja szét. Megszabadít minket.

Azonban nemcsak a nemtudást és a helytelen nézeteket vágja el, hanem megszabadít bennünket attól a káprázattól is, mely valamennyi szenvedésünket okozza. Tudatlanságunk eredményezi az illúziót, az illúzió pedig a szenvedést. Hogy e káprázat vagy fátyol elfed minket, arra vonatkozik, hogy az illúzuió fátylába, sötét páncélhoz hasonló homályba burkolózunk. A bölcsesség kardja megszabadít minket a szenvedés és a tudatlanság káprázatától.

Képessé válunk a megvalósításra, tisztán látjuk a dolgok valós természetét, úgy, ahogy azok vannak. Vagyis megértjük az igazság két szintjét, az általános és végső szintet. Képesek leszünk Buddha megkülönböztető bölcsességének beteljesítésére. Akár egy ima: Érjük el mindezen dolgokat! – ez minden nemtudásunk elvágása, a teljes megértés megvalósítása.

A következő részben az áll, hogy Láma Mandzsusri feloldódik a fényben. A magunk előtt vizualizált alak egybeolvad a fénykoszorúval, a szivárvánnyal. E fénycsomó homlokunknál belénk olvad, tovább halad szívünkig, majd egyesül tudatunkkal s attól elválaszthatatlanná lesz. Érezzük, hogy elménk Láma Jamyang Khyentse Wangpo Rinpoche és Mandzsusri tudatától elválaszthatatlan, hogy elértük a dharmakáját, az üresség szféráját, azt, ami akadályoktól mentes. Ebben az állapotban rendelkezünk az észleléssel, a hanggal és a tudatossággal, ami a következő párokra utal: észlelés és üresség, hangzás és üresség, illetve tudatosság és üresség. E három megfelel a testnek, a beszédnek és a tudatnak. A dharmakája, azaz az üresség szférájában tartózkodunk, ami akadályoktól mentes, vagyis készen állunk arra, hogy az érző lényekért tevékenykedjünk. E spontaenitás lehetővé teszi, hogy beteljesítsük minden érző lény szándékát, mely mindennemű akadályoktól, zavartól és gátaktól mentesen jelenik meg. Az “E MA HO” jelentése: “Hát nem gyönyörű, nem csodálatra méltó?”

Vagyis két dolog összekapcsolódásáról van itt szó: egyrészt képesek vagyunk az ürességen meditálni, másrészt képesek vagyunk az utómeditációs szakaszban mások javáért tevékenykedni. Tehát képesek vagyunk mások javára lenni úgy, hogy sosem hagyjuk el a meditációs állapotot. És ez valóban csodálatos. E MA HO.

Ezután jön a felajánlás és a jókívánság-ima. “ Ezen érdem által érjem el gyorsan a Lámától és Mandzsusritól való elválaszthatatlanság állapotát, és képes legyek kivétel nélkül minden érző lényt erre a szintre juttatni.”

Az utolsó verszak a szerencséről szól. Azt kérjük, hogy kedvezően szerencsés körülményekben részesüljünk. Tesszük mindezt a mennydörgés és záporeső analógiájának segítségével.

A száraz, kiszikkadt földre hulló eső termést hoz, termékennyé, gyümölcsözővé téve a talajt. E hasonlat a három vonal lámáinak felhőjére utal. A három vonal a Dzogcsen tanításokon belül helyezkedik el, melyek közül az első a jelképek és mudrák vonala – ahol a tantra gyakorlói bizonyos kéztartások és jelek segítségével tanítanak. A tanítás során számtalan jelzést használnak, melyek azonban nem teszik jóval érthetőbbé a tanítást. A második vonal a nagy mesterek és tanítók szóbeli átadásán alapul. E tanítások igen titkosak, és egy időben csak kevés tanítvány részesülhet bennük. A harmadik vonal a Beérkezett szándékának vonala. A tanítás azon típusa, ami a tudatból tudatba történő, közvetlten átadást jelent.

Áradjon és növekedjen a három vonal lámáinak felhője, s hulljon belőle a meditációs istenségek nagy beteljesülésének édes nektárja. Részesüljünk a jidamok nagy megvalósításában, különösen a közös nagy beteljesülésben, mely a velük végzett különböző gyakorlatokra épül. A dákinik és dharmavédők villámaihoz és mennydörgéséhez hasonlatos sárkány hárítson el minden akadályt és zavart. Az utolsó sorban ez áll: “ A nirvánában ( szó szerint nyugalomban ) az erények … “. Azt jelenti, hogy birtokoljuk mindkettőt, a felvillanó megtapasztalást avagy tisztánlátást, és a mélységes megvalósítást. Tehát mindezek növekedjenek és gyarapodjanak.

Láthatjuk, hogyan működnek itt az analógiák: a lámák felhői áldásban részesítenek bennünket, valamint ér még minket a jidamok megvalósításának zápora, és a dákinik, dharmapalák mennydörgése, melyek minden akadályt elhárítanak. Adott tehát a láma, a jidam és a dharmavédő, akik mindannyian különféle erényes tulajdonságokat idéznek elő. A szamszara haszna és a dharmának megfelelő tisztánlátás, illetve megvalósítás pedig elhozza számunkra a megszabadulást, a nirvánát. Legyen mindig olyan virágzó és gyümölcsöző, mint a növényzet a felhő, a mennydörgés az eső hatására.

Jamyang Khyentse Wangpo guru jógáját Dharmaközpontunkban minden vasárnap közösen gyakoroljuk: https://khyenkong-tharjay.hu/nyilvanos-programok/